Becsülettel küzdött a FALCO, de ez csak arra volt elég, hogy az első félidőben megnehezítsük a ZTE dolgát. Lazics azt mondta, a meccs után reméli, hogy szurkolóik szemében egy kicsit ők is nyertesek.
Zalakerámia ZTE KK – FALCO-SZOVA KC Szombathely 91–74 (24–20, 25–24, 22–12, 20–18)
Alba Regia Sportcentrum, 2000 néző
Vezette: Földházi T., Cziffra Cs., Király L. (Földházi Gy.)
ZTE: Hinnant 6, Watson -, Kámán 15/3, K. Wilson 15/3, Trepák 10/6. Csere: Timberlake 19, Gáspár 7/3, Baki 3/3, Tóth Á. 16/3, Simon -.
FALCO: Kálmán 8/3, Frazier 16/6, Pankár 4, Kazlauskas 5, Dies 30. Csere: D. Wilson 11/3, Borszéki -, Hajmásy -.
A csapat a tegnapi győzelem után a szálláshelyre sietett, ahol a játékosok rövid eszmecserét követően – információnk szerint rendkívül optimista volt a hangulat – gyorsan pihenőre tértek.
És hogy ennek miért van jelentősége? A csapatra nem egészen 24 órán belül két élet-halál harc várt. Völgyi Péter Magyar Kupa előtt tett nyilatkozatai szerint pedig épp ez lehet csapatunk gyengéje.
A döntő elején úgy tűnt, mellétrafált a ZTE mestere. Tartottuk a lépést az alapszakasz győztessel, jól játszottunk. Igaz ez annak ellenére, hogy az extrán dobó kék-fehérek már az első húsz perc során öt pontos előnnyel vonulhattak pihenőre.
Dies jól játszott, gyorsan húsz pont közelébe küzdötte magát. A túloldalon viszont Kámánnak és Trepáknak mindenre volt válasza.
Aztán a második félidőre megváltozott a játék képe. Gyakorlatilag tíz perc alatt eldőlt a mérkőzés, a dobásink nem mentek be, a ZTE viszont elkapta a ritmust, ráadásul néhány játékvezetői ítélet is borzolta a kedélyeket. Kyle Wilson és Timberlake óriásit javult, ketten a hátukon cipelték a kékeket.
Az utolsó tíz percre már nem maradt izgalom, becsületből – Wilson vezérletével – felzárkóztunk ugyan még tíz pontra is, de komoly esélyünk fordítani már nem volt. A zalaiak rutinos játékkal őrizték magabiztos előnyüket. Nem kapkodtak, végigjátszották a támadásaikat. Megérdemelten nyertek.
A lefújást követően a FALCO szurkolók óriási ünneplésben részesítették az öveiket, zúgott a „Mindenki szombathelyi!” és az volt az ember érzése, hogy ez az ezüst valamivel tényleg szebben csillog, mint az előző két évi.
Winsome Frazier bekerült a Final Four álomcsapatába. Megérdemelten.
Mestermérleg:
Völgyi Péter: Gratulálok a csapatomnak! Mindkét csapaton látszott, hogy fáradt, hiszen olyan hibákat követtek el, amiket amúgy nem szoktak. Szívósan küzdött a Falco, nehéz ellenfél volt. Hosszabb volt a kispadunk, ezáltal tovább bírtuk erővel. Nagyon sokat dolgoztunk érte, örülök, hogy sikerült.
Nikola Lazics: Jelen pillanatban jobb csapat a ZTE nálunk, ezért gratulálok nekik. Nagyon köszönjük szurkolóink segítségét. Bár a Magyar Kupát nem sikerült elhoznunk, talán az ő szemükben mégiscsak nyertünk. Én úgy gondolom, hogy nem kell szégyenkeznünk az ezüstérem miatt sem.