X !!Nyugodj Békében Cece!! X
X !!Nyugodj Békében Cece!! X
Fórum
 
Következő mérkőzés

A következő mérkőzés:






 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Archivum
Archivum : Ez a helyzet a FALCO kosarasainál

Ez a helyzet a FALCO kosarasainál

Gráczer György a csapat helyzetéről folyamatosan tájékoztatta a képviselőket.


Ez a helyzet a FALCO kosarasainál

Gráczer György a csapat helyzetéről folyamatosan tájékoztatta a képviselőket. Van olyan kistulajdonos, aki idén is pénzt vett ki a csapatból, de Czeglédy Csaba mai sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy a két legnagyobb szerződéses partnerrel már megállapodott a tartozások kifizetéséről.
 

FALCO „ügyben” tartott ma sajtótájékoztatót Czeglédy Csaba sportért felelős alpolgármester, a többségi tulajdonos képviselője.

Addig is elöljáróban annyit, hogy az alpolgármester beszámolójából kiderült, a képviselők egy kivétellel amellett tették le voksukat, hogy a FALCO élvonalbeli csapatát működtessék.
A csapatnak jelenleg 45 millió forintos adóssága van, amit 2008 óta görget maga előtt. Úgy látja, ezt a helyzetet tőkepótlással és a szerződéses partnerekkel való egyeztetéssel kezelni lehet.

– A két legnagyobb szerződéses partnerrel én személyesen tárgyaltam, és egyeztem meg – mondta.

A politikus elmondta, hogy a hiány a bajnokság megnyerését követően jelentkezett először, de a forint gyengülése is közel 22 milliós „kárt okozott.”

Kitért arra is, hogy hamisak azok az információk, hogy a képviselők most szembesültek a csapat anyagi helyzetéről, hiszen Gráczer György folyamatosan tájékoztatott mindenkit a hiányról, a kiadásokról.

– A kistulajdonok is tudtak mindenről, volt olyan közöttük, aki velem ellentétben, játékosokkal tárgyalt, ügynökükkel fizetésekről egyeztetett. Akad olyan is, aki még idén is jelentős pénzt kap a csapattól – tette hozzá.

Czeglédy Csaba tett egy ajánlatot is a kistulajdonosoknak, hogy ha részt vesznek a csapat anyagi rendbetételében, a tőkepótlásban, teljesítik kötelezettségeit, akkor ő a „nyakába varrt” második Magyar Kupa Final Four rendezésekor keletkezett hiányt az általa szerzett szponzori juttatások levonása után kifizeti.

Megnyugtatott mindenkit arról, hogy a csapat működőképessége nincs veszélyben. Gráczer György megkezdte a tárgyalásokat a kiszemeltekkel.

Az alpolgármester visszautasított minden olyan személyét érintő vádat, mely szerint ő a felelős a kialakult helyzetért. Példaként többek között azt említette, hogy amikor a csapat nem tudott a játékosoknak fizetni, cége adott kölcsönt a kosárlabdacsapatnak. De az idei Magyar Kupa kiírásban a Körmend legyőzését követően a prémium összegét is ő szedte össze.

– Van egy termék. Ráadásul elvárjuk, megszabjuk, hogy milyen minőségű legyen a termék. Ennek van egy ára. Ezt a fogyasztók nem tudják kifizetni. A különbözetet a tulajdonosnak kell állni – egyszerűsítette le a helyzetet.

Újságírói kérdésre elmondta, az csak az önkormányzaton múlik, hogy a FALCO-nak a következő években négy közé jutásra esélyes csapata lesz-e.

 
Utolsó mérkőzés



Utolsó mérkőzés:

MJUS-Fortress Körmend – FALCO-SZOVA KC Szombathely 93-68











 



 

 

 

 

 
ÉLŐ Eredmények
 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
TABELLA

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.