Harmadik idegenbeli győzelmére készül szombaton este a FALCO. Az ellenfél ezúttal a Doyne-nal és Wiley-val a soraiban felálló Nyíregyháza lesz. Nem ígérkezik könnyűnek.
Az este hat órakor kezdődő találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
Borszéki is elutazott
A nagy távolság miatt a FALCO már pénteken elutazott Nyíregyházára. Nikola Lazics edző szombaton délelőtt egy edzést is vezényel majd a főiskola tornatermében a sárga-feketéknek.
A héten betegség miatt Kiricsi László és Borszéki Csaba is több edzést kihagyott. Előbbi nem, utóbbi viszont a csapattal tartott. A szombathelyiek trénere honlapunknak azt mondta, veszélyes csapat az NYKK.
– Újabb létfontosságú meccs előtt állunk. Erős csapat a Nyíregyháza, nem szabad lebecsülnünk őket. Nemrég alaposan kicserélték a keretüket, ez pedig javulást hozott mind az eredményekben, mind pedig a csapat játékában. Hazai pályán bárkit legyőzhetnek. Hogy mi lehet a siker kulcsa? Ki kell kapcsolnunk három kulcsemberüket: Sitkut, Wileyt és Doyne-t. Nem lesz könnyű, utóbbi kettő biztos, hogy plusz motivációval lép pályára ellenünk. Sokkal jobb teljesítményt várok el csapatomtól, mint a múlt heti, Debrecen elleni produkciónk – mondta Lazics.
Figyelnének a hajrára
Miután a héten felépült Lekli József, a Nyíregyháza egyetlen, hosszabb ideje sérült játékosa, teljes kerettel állnak ki a hazaiak. Ferenczi Tamás együttese felkészült a FALCO játékából.
– Az utóbbi időben sok meccsünket veszítettünk el a hajrában, éppen ezért örülnék, ha végre a szerencse is mellénk állna – mondta Ferenczi. Nagyon sajnáljuk, ami a FALCO-val történt. Minket is megrendített a tragikus hír. Úgy vettem észre, Dies leigazolásával megpróbáltak gondoskodni arról, hogy legyen meghatározó játékosuk a palánk alatt. Ismerjük őt jól, hiszen tavaly egy egész szezont lehúzott Sopronban, és nagyon jó, stabil teljesítményt nyújtott. Láttam a DEKE elleni meccsüket felvételről, egy kicsit más szerkezetben játszanak, mit korábban. De ez betudható annak is, hogy mezőnyposztokon is történtek náluk változások. Az azonban nem változott, hogy továbbra is a gyors játékot erőltetik. Egyik meghatározó játékosuk Kálmán László. Fontos lesz az ő, illetve Frazier semlegesítése. Az amerikai sokkal agresszívebben támad, mint Morris. Korábban többen is mondták, én viszont egyáltalán nem láttam rajta, hogy sérült lenne. Ha támadásban egy-két játékosunk nem nyújt extrát, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz. Több hosszú utazás van mögöttünk, de nem akarok ezzel takarózni, hiszen mi vállaltuk el ezt a sorozatot. Meg különben is, játékosaim megfelelően tudtak regenerálódni a hétvégi találkozóra. A tegnapi edzésen például nagyon biztatóan mozgott a csapat.