Nikola Lazics edző azonban nem tartja lehetetlennek, hogy a FALCO nyerje a Körmend elleni Magyar Kupa párharcot.
Ma délelőtt sorsolták ki a Magyar Kupa negyeddöntőjének párosításait. A FALCO-SZOVA KC Szombathely a MJUS-Fortress Körmendet kapta ellenfélnek. Nikola Lazics edző honlapunknak azt mondta, ezúttal sem csapata számít a párharc esélyesének.
– Kaphattunk volna sokkal könnyebb ellenfelet is. Ha a tabellát vesszük alapul, akkor a Körmend az esélyesebb. Persze ugyanez volt a helyzet a Szolnok ellen is, senki nem adott esélyt a továbbjutásunkra, a végén mégis mi örülhettünk. Miért ne sikerülne most is? A két csapat meccse mindig óriási rangadó, érdekes lesz. Szerintem ebben a párharcban nem számít, hogy idegenben vagy otthon kezdünk. Ki tudja, addigra lehet már a sérült Németh István is fog tudni játszani. Egy biztos, bravúr kell a továbbjutáshoz. Most azonban még nem akarunk ezekkel a meccsekkel bővebben foglalkozni, hiszen addig még két nagyon fontos bajnoki vár ránk. Majd március 17-én visszatérhetünk az esélylatolgatásra – mondta Lazics.