X !!Nyugodj Békében Cece!! X
X !!Nyugodj Békében Cece!! X
Fórum
 
Következő mérkőzés

A következő mérkőzés:






 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Archivum
Archivum : Hozta a kötelezőt a FALCO

Hozta a kötelezőt a FALCO

A vártnál simábban fektette két vállra Nikola Lazisc együttese a Pécset.

Ezúttal is Frazier volt a legjobbunk. Tekintse meg galériánkat!

Hozta a kötelezőt a FALCO

A vártnál simábban fektette két vállra Nikola Lazisc együttese a Pécset. A sárga-feketék végig vezettek, egy percig nem forgott veszélyben a győzelem. Frazier megint 30 pontig jutott.
 

Erősen edzőmeccs szaga volt a találkozónak. A megszokottnál jóval kevesebb néző, és langyos hangulat fogadta a csapatokat.

Magasembereink nagyon éltek a játékkal. Kazlauskas hamar szórt két triplát, majd jobbnál jobb helyzetbe hozta Dies-t. Mavrenski öt perc után kénytelen volt kikérni első idejét. Az etap felénél ugyanis már 17-9 volt ide. Érdekesség, hogy sokáig mindkét csapatban csak 3-3 játékos volt eredményes. Eddig csak hat játékos talált be. A végére aztán Frazier is „felébredt”, gyorsan szórt két triplát, tíz perc után 29-20-ra vezettünk.

Dies maradt üresen, kis híján megszerezte első tripláját a FALCO-ban. Nagy kár érte, rálépett a vonalra. Alig telt el két és fél perc, Mavrenski megint időt kért. Hiába, tovább nőtt a szombathelyiek előnye. Már húsz is volt közte (57-37), pedig a játékvezetők hamar ráfújtak négy hibát Kazlauskasra, akinek így pihennie kellett. A szünetben 64-44 volt Kálmánék előnye. Frazier húsz perc után 20, Dies 15, Wilson pedig 12 pontnál járt. A túloldalon Helbich és Canak volt elemében.

Eltelt már három és fél perc a második félidőből, amikor még mindig csak egy Dies zsákolást és egy Helbich duplát láthatott a publikum. A negyed elején elkezdett kapkodni a FALCO. Eilingsfeld kosara után Lazics kikérte első idejét. Ekkor 66-51 volt ide, 6 perccel a negyed vége előtt. Jól tette, hiszen megrázták magukat a hazaiak, szebbnél szebb akciókat vezetve megérdemelten vezettünk. Bár ezt a negyedet 16-20-ra a PVSK nyerte, tíz perccel a vége előtt 80-64-es FALCO vezetést mutatott az eredményjelző.

Canak duplájával, majd Kálmán triplával kezdődött a záró felvonás. Megnyugtató előnyünket semmi nem veszélyeztette. Wilson rátettek egy lapáttal, remek egyéni akciók végén tovább növelték előnyüket. 112-80-ra győzött a FALCO, Nikola Lazics együttese tehát győzelemmel zárta az alapszakaszt.

 
Utolsó mérkőzés



Utolsó mérkőzés:

MJUS-Fortress Körmend – FALCO-SZOVA KC Szombathely 93-68











 



 

 

 

 

 
ÉLŐ Eredmények
 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
TABELLA

 

 

Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123