X !!Nyugodj Békében Cece!! X
X !!Nyugodj Békében Cece!! X
Fórum
 
Következő mérkőzés

A következő mérkőzés:






 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Archivum
Archivum : Csodára fel!

Csodára fel!

Zsinórban harmadszor próbálja meg elhódítani a Magyar Kupát a FALCO.


Csodára fel!

Zsinórban harmadszor próbálja meg elhódítani a Magyar Kupát a FALCO. Kálmánék ezúttal idegenben, Székesfehérváron szerepelnek. A döntőbe a Sopronon keresztül vezethet az út.
 

A FALCO-Sopron elődöntőt a Nyugat.hu-n élőképes közvetítéssel követhetik nyomon. A két kommentátor Pál T. Gábor és Starcsevics Ádám lesznek. Ugyanez a kommentár hallható majd a Nyugat Rádióban is este fél nyolctól az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon.
A Szombathelyi Televízió is élőben közvetít, ott Velencei Pál lesz a szpíker.
Érdemes lesz már napközben is felnézni a FALCO hivatalos honlapjára, hiszen blogunkban percről percre nyomon követjük a sárga-feketékkel kapcsolatos legfontosabb híreket.

Fontos információ a FALCO szurkolók számára, hogy ezúttal nem a szokásos, alapvonal mögötti vendég szektorban, hanem mellette lesznek elhelyezve. A szombathelyi szimpatizánsoknak az Alba Regia Sportcentrum főbejárata melletti vészkijárat felől (a vaslépcsőnél) lesz a bejárat.

Döntőbe jutna a FALCO

Nikola Lazics együttese a bajnokság alapszakaszának záró fordulójában szabadnapos volt, így Kálmánéknak volt idejük felkészülni a négyes döntőre. A sárga-feketéknél mindenki egészséges, így a FALCO teljes csapattal tud kiállni.

– A Final Four-ban már nincs könnyű ellenfél – mondta honlapunknak Nikola Lazics. Persze számunkra eddig sem volt, hiszen a legnehezebb ágon jutottunk el idáig. Szeretnénk továbbjutni és döntőt játszani, de ehhez nyilván a Sopronnak is lesz egy-két szava. Elődöntőbeli ellenfelünk teher nélkül játszik, ezért roppant veszélyes. Sok jó játékosuk van, mert minden posztra megvan a megfelelő emberük. Brooks szerintem Magyarország egyik legjobb légiósa. A bajnokságban legutóbb nagyon nehéz meccset játszottunk velük Szombathelyen. Nyertünk, de nem volt könnyű. Persze azt az eredményt most is elfogadnám. Az a csapat lesz a végső győztes a kupában, aki fizikailag és pszichésen is a topon lesz. A héten megpróbáltunk mindent. Edzettünk, videóztunk, sokat beszélgettünk, meglátjuk, ez mire lesz elég.

Teher nélkül a Sopron

Meszlényi Róbert, a Sopron edzője 2006-ban már nyert egyszer Magyar Kupát. Akkor nem kis meglepetést okozott azzal, hogy Pakson, idegenből hozta el az aranyérmet a Kecskemét csapatával. Most is hasonló bravúrra készül.

– Számunkra talán a legkedvezőbben alakult a sorsolás, de gondolom ezzel a szombathelyiek is így vannak. Semleges pályán játszik mindkét csapat, tehát elvileg akár egy szoros mérkőzést játszhatunk a FALCO-val. Nüanszok dönthetnek, mindkét csapatnak reális esélye van a döntőbe jutásra. Pénteki ellenfelünk egyre jobb formában van, eléggé meggyőzőek az eredményeik. Alaposan felkészültünk belőlük, ismerjük az erősségeiket és a gyengéiket. Természetesen győzelemre készülünk ellenük. Egyáltalán nincsen teher rajtunk, mert ha reálisan nézzük a helyzetünket, nekünk van a legkisebb esélyünk a végső győzelemre. Sajnos Knight továbbra sem egészséges, több edzést is kihagyott – mondta Meszlényi.

A FALCO – Sopron találkozót a Hartyáni Zsolt, Kapitány Gellért és Farkas Gábor hármas vezeti.

Szekulovics harmadszor nem hibázna

Elég közeli emlékei vannak a Final Four-ról Szrecsko Szekulovicsnak. A szerb tréner az elmúlt két évben kétszer is döntőt játszott a FALCO-val, ott azonban mindkétszer meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Harmadszorra nem hibázna.

– Rögtön egy nehéz meccsel kezdünk, hiszen az egyik legerősebb csapattal játszunk kezdte az esélylatolgatást Szekulovics. Hazai pályán szerepelünk, meg akarjuk nyerni a Magyar Kupát. Hanga és Bódi is sérüléssel bajlódik, remélem azonban, hogy a hétvégére mindketten hadra foghatóak lesznek. Bajnokságot már nyertem Magyarországon, nagyon fontos lenne, ha egy kupagyőzelemmel teljessé válhatna a kollekcióm. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű. A Final Four-ban már nem hibázhatsz. Számunkra csakis egy eredmény az elfogadható. A történelemkönyvekben csak a kupagyőztest jegyzik. A második, harmadik, negyedik hely nem jelent semmit.

A ZTE már a rájátszásra hangol

A hazaiak mellett a másik legnagyobb esélyese az idei Magyar Kupának az alapszakasz győztes Zalaegerszeg. A kék-fehérek a bajnokságban a FALCO-t, a Sopront és az Albacompot is oda-vissza verték. Így talán érthető is Völgyi Péter edző magabiztossága.

– A lehető legnehezebb ellenfelet, a hazaiakat kaptuk az elődöntőben. Két nap alatt két kemény meccs vár ránk, ezért nagy jelentősége lesz annak, hogy melyik csapatnak hosszabb a kispadja. Épp ezért úgy gondolom, hogy a két erősebb gárda játszik a mi águnkon, szerintem a mi elődöntőnk győztese fogja megnyerni a Magyar Kupát. Sajnos mind a három amerikai hátvédünk sérülésekkel bajlódott, teljes csapattal nem is tudtunk emiatt edzeni. Ettől függetlenül valószínű, hogy mindannyian vállalni fogják a játékot. Nekünk veszítenivalónk nincsen. Igazából én már nagyon várom, hogy láthassam, igazi tétmeccsen mennyire tud felpörögni a csapatom, és mennyire van kész a play-offra.

 
Utolsó mérkőzés



Utolsó mérkőzés:

MJUS-Fortress Körmend – FALCO-SZOVA KC Szombathely 93-68











 



 

 

 

 

 
ÉLŐ Eredmények
 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
TABELLA

 

 

Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123