A csapat a tegnapi győzelem után a szálláshelyre sietett, ahol a játékosok rövid eszmecserét követően – információnk szerint rendkívül optimista volt a hangulat – gyorsan pihenőre tértek.

És hogy ennek miért van jelentősége? A csapatra nem egészen 24 órán belül két élet-halál harc várt. Völgyi Péter Magyar Kupa előtt tett nyilatkozatai szerint pedig épp ez lehet csapatunk gyengéje.

A döntő elején úgy tűnt, mellétrafált a ZTE mestere. Tartottuk a lépést az alapszakasz győztessel, jól játszottunk. Igaz ez annak ellenére, hogy az extrán dobó kék-fehérek már az első húsz perc során öt pontos előnnyel vonulhattak pihenőre.

Dies jól játszott, gyorsan húsz pont közelébe küzdötte magát. A túloldalon viszont Kámánnak és Trepáknak mindenre volt válasza.

Aztán a második félidőre megváltozott a játék képe. Gyakorlatilag tíz perc alatt eldőlt a mérkőzés, a dobásink nem mentek be, a ZTE viszont elkapta a ritmust, ráadásul néhány játékvezetői ítélet is borzolta a kedélyeket. Kyle Wilson és Timberlake óriásit javult, ketten a hátukon cipelték a kékeket.

Az utolsó tíz percre már nem maradt izgalom, becsületből – Wilson vezérletével – felzárkóztunk ugyan még tíz pontra is, de komoly esélyünk fordítani már nem volt. A zalaiak rutinos játékkal őrizték magabiztos előnyüket. Nem kapkodtak, végigjátszották a támadásaikat. Megérdemelten nyertek.

Ma Dies volt a legjobbunk. Tekintse meg galériánkat!

A lefújást követően a FALCO szurkolók óriási ünneplésben részesítették az öveiket, zúgott a „Mindenki szombathelyi!” és az volt az ember érzése, hogy ez az ezüst valamivel tényleg szebben csillog, mint az előző két évi.

Winsome Frazier bekerült a Final Four álomcsapatába. Megérdemelten.